2012-05-17 - 02:17:29
Üdvözlünk a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 honlapján.
Kapcsolat:

Csaknem négy éve már, hogy egy szeptemberi napon sokszázan, -ezren kiözönlöttünk az Ország Háza elé, hogy hazánk elárulásának, a kormányzati feladatok elhanyagolásának cinikus és hatásvadászóan trágár szavakkal történt bevallása, nemzeti értékeink és öntudatunk gyalázása miatti felháborodásunknak hangot adjunk, és a bűnösök azonnali lemondását követeljük.

A hatalom negligálta követeléseinket, sőt, később erőszakkal válaszolt. Ekkor hoztuk azt az elhatározást, hogy ott maradunk a Kossuth téren, illetve, - amikor erőszakkal elűztek onnan - azt, hogy oda visszatérünk! Mert Gyurcsány éppen a szalmalángnak hitt magyar lélekre gondolva mondta őszödi beszédében: - "Lehet tüntetni a Parlament előtt... Majd megunják, hazamennek..."

Csakazértis megtartottuk a tüntetéseket szélben, esőben, hóban minden este, legyen az hétköznap, vagy ünnepnap, gyakran félpályás útlezárást, autós vonulásokat, valamint egyéb, alkalmi rendezvényeket, budapesti lakótelepeknél, vidéki kórházak előtt, nagykövetségeknél. Az egész ország megbolydult: Budapesten kívül Debrecenben, Nyíregyházán, Szekszárdon, Keszthelyen, Székesfehérvárott, Pécsett és másutt is napi, vagy időszakos tüntetések kezdődtek és tartanak helyenként mindmáig. Számosan közülünk testi épségüket, egzisztenciájukat tették kockára és vesztették el ebben a küzdelemben. Ők a mi hőseink.

Ma, a rendszeres esti - jelenleg éppen az 1308. -, budapesti Vértanúk Terén tartott tüntetésünkön megnyugodva jelentjük ki: nemcsak, hogy "nem mentünk haza", de tanúi voltunk mindkét gyurcsányi rezsim totális bukásának, - ha úgy tetszik, éppen, ők mentek haza!

Így hát mi, a budapesti Kossuth tér tüntetéseit szervező Magyar Nemzeti Bizottság 2006 tagjai a 2010. évi parlamenti választások eddigi eredményei alapján úgy érezzük, vállalt feladatunk véget ért. A Parlamentbe jutott egy valóban nemzeti párt, amelynek képviselői garanciát vállaltak a nemzeti célok megvalósításáért. Reméljük, hogy a Fidesz és a Jobbik valamilyen szinten együttműködni lesz képes. Mi április 25-e, a választások második fordulója után átadjuk a teret, és csak alkalmi rendezvényeket tartunk itt, amiken aktuális nemzeti ügyekben nyilvánítjuk ki kívánságunkat. Meglátjuk, mit tud és akar elérni új kormányunk, lesz-e elegendő akarat a nemzet - történelmi Alkotmányunk alapjain történő - megújításához.

Úgy gondolom, a Feladat, aminek teljesítésében hazánk számos városának Kossuth terei részt vettek, mindannyiunkat gazdagított: megtanultunk hinni nemcsak Isten segítségében, hanem magunkban - azaz saját erőnkben - is; megtanultunk küzdeni az ezerfejű - átöltözésekben megújuló vörös polip és kísérő zsoldosai ellen. Megtanultuk, bár még nem megy úgy istenigazábul, mekkora ereje van a bajtársi összefogásnak, a képességek, lelki és testi energiák közös hasznosításának. Megtanultunk rendezvényt szervezni, weblapot, újságot szerkeszteni, és még sok apró dolgot is.

De leginkább hinni a magyar nemzet feltámadásában.

Mert most azt reméljük, hogy ebben az élményben rövidesen részünk lesz.



Budapest, 2010. április 15.

A Kossuth tér Tüntetőinek közössége,

Magyar Nemzeti Bizottság 2006.
Állandó bejelentett tüntetésünk: Budapest, V.ker. Vértanuk tere (Nagy Imre szobor)
Minden nap 19.00 tól 21.00 ig



Minden Csütörtökön este a Kossuth tér 2006 újság terjesztése.



google maps itt
Bankszámla szám:


A Kossuth tér 2006 újság támogatása, vagy reklám felület elhelyezése.

Írjon egy emailt a Kossuth tér 2006 e-mail címére vagy hívja a 06 30 9405 935 számot.

Támogatóinkat kérésre, megjelentetjük az újságunkban.
Kiemelt híreink



 



 



 

A kormány nem kívánja alkotmányba iktatni a lakhatási jogot

A legfrissebb 138. szám

A rebiszes vallomása

"A narancs kezdi elveszíteni a szavatosságát?"

A kormány elutasította a Szociális Kerekasztal arra irányuló kezdeményezését, hogy Magyarországon iktassák alkotmányba a lakhatáshoz való jogot – tudatta szombaton a Magyar Szociális Fórum. A nemzeti erőforrás minisztériumától az a válasz érkezett a Magyar Szociális Fórum címére, hogy „a lakhatási jog alkotmányba illesztése nem képezi a kormányprogram részét”. .
TARTALOM

• Híradás a Kossuth tériek elmúlt hónapjáról
• Június 4.: a Nemzeti Összetartozás Napja (végre!)
• Trianon nem trauma, hanem Golgota! — részlet
• Trianoni megemlékezés
• Kalózok és támogatóik
• A 2006-os események kivizsgálását követelõ PETÍCIÓNK
• Csíksomlyó és Gyimesbükk — a magyarság összetartozásának ünnepnapjai
• Felépült a Kárpát-Haza Templom, Verõcén

Tisztelt Olvasóink, kérjük, hogy lehetőségeihez mérten támogassa az újságunkat, és járuljon hozzá a nyomtatási költségeinkhez. Támogatás itt  »

A Budapest utcáin intézkedő rendőrök közül elsőként nyilatkozik 2006. forró őszéről neve elhallgatását kérő interjúalanyunk, aki a Rebisz kötelékében, vadászpuskával vett részt a 2006. október 23-i brutális tömegoszlatásban. Állítása szerint ő már akkor szót emelt a véres rendőri túlkapások ellen, amiket az állományon eluralkodott tömegpszichózissal, és a tévéostromnál elszenvedett vereség utóhatásával magyaráz. Megcáfol néhány a mai napig nem pontosított rendőrségi közlést, és azt mondja, hogy betyárbecsületből nem beszélnek a rendőrök az akkor történtekről a bíróságokon.
tovább  »

Tovább az Online oldalra »

tovább  »

Vértanúk tere

A Kossuth tér szelleme még ma is él, a bajtársak nem tévesztik egymást szem elől és időként összejönnek beszélgetni.
A kormány nem kívánja alkotmányba iktatni a lakhatási jogot
A kormány elutasította a Szociális Kerekasztal arra irányuló kezdeményezését, hogy Magyarországon iktassák alkotmányba a lakhatáshoz való jogot – tudatta szombaton a Magyar Szociális Fórum.
A nemzeti erőforrás minisztériumától az a válasz érkezett a Magyar Szociális Fórum címére, hogy „a lakhatási jog alkotmányba illesztése nem képezi a kormányprogram részét”.
"Tégy a kirekesztés ellen!"
MEGHÍVÓ
A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 meghívja Önt

"Tégy a kirekesztés ellen!"

című rendezvényére, amit 2010. május 20-án, délután 7 és 9 között, a Vértanúk Terén tartunk.

Legyen VALÓBAN "béke, szabadság és egyetértés"!
Meghívó

Nemzettudat-erősítő rendezvényünkre.
Helyszíne: Budapest, V. ker., Vértanúk Tere,
Időpontja: 2010. május 10-én, este 7 és 9 között.

A magyar nemzet újjászületéséhez elengedhetetlennek tartjuk, hogy az elszakított területek magyarjai visszanyerjék magyar állampolgárságukat!
Mindazon jogokkal, ami minket, csonkaországiakat megillet, hiszen ők nap-mint-nap bizonyítják elkötelezett magyarságukat!

Feladat - teljesítve (2006 2010)
Csaknem négy éve már, hogy egy szeptemberi napon sokszázan, -ezren kiözönlöttünk az Ország Háza elé, hogy hazánk elárulásának, a kormányzati feladatok elhanyagolásának cinikus és hatásvadászóan trágár szavakkal történt bevallása, nemzeti értékeink és öntudatunk gyalázása miatti felháborodásunknak hangot adjunk, és a bűnösök azonnali lemondását követeljük.

A hatalom negligálta követeléseinket, sőt, később erőszakkal válaszolt. Ekkor hoztuk azt az elhatározást, hogy ott maradunk a Kossuth téren, illetve, - amikor erőszakkal elűztek onnan - azt, hogy oda visszatérünk! Mert Gyurcsány éppen a szalmalángnak hitt magyar lélekre gondolva mondta őszödi beszédében: - "Lehet tüntetni a Parlament előtt... Majd megunják, hazamennek..."

folyamatosan 1322 napig tüntettünk!
A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 megemlékezése az 56-os forradalom és szabadságharc kitöréséről

"Sem az ÁVH, sem a tankok
Titeket meg nem mentenek!"


A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 megemlékezése az 56-os forradalom és szabadságharc kitöréséről nagyszámú szimpatizánst vonzott a Kossuth térhez. Talán azért is, mert mi szervezők, '56 jelentőségét hiteles harcosain keresztül kívántuk megjeleníteni.

Köszönet vendégeinknek, hogy elfogadták a meghívásunkat és felszólalásukkal szinesítették a rendezvényünk, és köszönet a Gárdistáknak akik segítettek a rendezvényünk biztosításában.
Megemlékezés az 56-os Kossuth téri sortűz áldozataira
A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 civil szervezet, ma este koszorút helyez el a Kossuth téri 56' os emlékműnél,
a 53 évvel ezelőtti sortűz áldozatainak emlékére.
Meghívott vendégünk Kéri Edit, a "Kik lőttek a Kossuth téren '56-ban?" könyv szerzője.

Gyülekezés a Vértanúk terén 2009. október 25. én 19.00 órától, átvonulás a Kossuth térre és koszorúzás 19.30 órától.


Magyar Nemzeti Bizottság 2006
MEGHÍVÓ


A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 meghívja Önt
'56-os és a 2006-os Forradalmunk évfordulójának este 6-kor kezdődő megemlékezésére a Kossuth tér Alkotmány utcai torkolatához.
2009 október 23. 18.00 órától - 21.00 óráig

"Három tucat ember tüntet a kormány lemondásáért", hazudja a hvg


A kormány lemondását követelő tüntetés kezdődött mintegy háromtucatnyi ember részvételével a Kossuth tér közelében lévő Vértanúk terén, a fideszes önkormányzati vezetők által kezdeményezett szombati önkormányzati tüntetés után.

A megmozdulást a korábbi Kossuth téri tüntetők, a magukat Magyar Nemzeti Bizottság 2006 nevű szervezet jelentette be. A szervezők elmondása szerint a 2010-es költségvetés elutasítása mellett a kormány lemondását kívánják elérni.

Az árpádsávos zászlókat lobogtatók korábban a Parlament előtti, 2010-es költségvetést elutasító önkormányzati demonstráción vettek részt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a megmozdulás este 9 óráig van bejelentve.


Eddig a szánalmas és hazug hvg cikke.

a részletekre kattinva olvashatja Dr. Bene Gábor levelét
Info
az oldal IE7 IE8 böngészővel 1280*800 as beállításra van optimalizálva
Névnap
Info
Navigáció
· Főoldal
· Bemutatkozunk
· Kapcsolatfelvétel
· Cikkek, írások
· Multimédia
· Fotó galléria
· Rólunk írták
· Keresés az oldalon
· Sajtószoba
· Média partnereink
· Partnereink
· Eseménynaptár
A nap képe
A nap képe


milyen igaza van
Események
  << Május 2012 >>
H K Sz Cs P Szo V
    1  2  3  4  5  6 
 7  8  9 10 11 12 13 
14 15 16 17 18 19 20 
21 22 23 24 25 26 27 
28 29 30 31          

Nincsenek események.

Media
Online újság
Kossuth tér Online újság


Korlátlanul magyar hírportál
Korlátlanul magyar hírportál

Korlátlanul magyar hírportál

Felhasználók
· Online vendégek: 3

· Online tagok: 0

· Regisztráltak: 6
· Legújabb tag: Miklos
Skype
hívás

Online információ

Security System 1.8.3 © 2006 by BS-Fusion Deutschland
Generálási idő: 0.04 másodperc 842,994 látogató